Gerinctályog és vérgyülem
Orvosi név:
Vertebralis subduralis/epiduralis abcessus és haematoma
BNO kód:
3233
A betegség lényege:
A kemény gerincvelô-burkot érintô, legtöbbször fertôzés következtében kialakult, letokolt genny- vagy vérgyülem.
A betegség oka:
Az egész szervezetet vagy az egyes szerveket (pl. bôrt, fogakat) érintô idült bakteriális fertôzés következtében kórokozók jutnak a vérbe. Ezek megtelepedhetnek a gerincvelôt burkoló kemény gerincvelô-burkon és azon elszaporodva tályogot okoznak. Az is elôfordul, hogy felfekvés, a csigolyákat érintô csontvelôgyulladás közvetlenül terjed rá a gerincvelô-burokra. Vérgyülem esetén véralvadásgátló kezelés, vérzékenység, illetve a gerincet ért trauma következtében fellépô bevérzés az ok.
A betegség tünetei:
Kezdetben helyi fájdalom és nyomásérzékenység, legtöbbször a háti vagy a derékcsigolyák területén. A fájdalom gyakran súlyos és kisugárzik. Az elváltozás elhelyezkedésétôl függôen végtag-gyengeség és -bénulás, valamint érzészavar léphet fel. A széklet- és vizeletvisszatartás képessége is megszűnhet.
Elvégezhető vizsgálatok:
Gyanú esetén az orvos a beteg fizikális vizsgálata mellett vérvizsgálatot, komputer tomográfiás (CT), magmágneses rezonancia (MRI) vizsgálatot kér. Az elváltozás kimutatására gerincvelôfestést is alkalmazhat. A tályog váladékát mikrobiologiai vizsgálatra elküldi.
A betegség várható kezelése:
Azonnali műtét. Tályog esetén antibiotikumot adnak. Véralvadásgátló kezeléskor K-vitamin adás mellett az alvadásgátló szer felfüggesztése, vérzékenység esetén faktorpótlás.
Javaslatok:
A betegség megelôzése érdekében nem szabad a kórokozókat tartalmazó gócokat (pl. felfekvés, fogtályog, bôrtályog) elhanyagolni; minél elôbb kezeltetni kell ezeket. Véralvadásgátló kezelés, vérzékenység esetén kerülje azokat a helyzeteket, amikor a hátat trauma érheti. Ha végtaggyengeséget, érzészavart, zsibbadást, vizelet- vagy székletvisszatartási zavart észlel, ne halogassa: minél elôbb forduljon orvoshoz. A tünetek idôvel súlyosbodnak; ha a kezelést késôbbi stádiumban kezdik el, gyakoribbak a szövôdmények.
A betegség várható lefolyása:
A tünetek súlyossága alapvetôen meghatározza a betegség kimenetelét. Az idejében végzett műtét megakadályozza szövôdmények kialakulását. A végtaggyengeség és az inkontinencia sokszor maradandó.
Labor és diagnosztikai vizsgálatok:

google_ad_client = "pub-4132137900965955";
/* 336x280, létrehozva 2011.04.22. */
google_ad_slot = "6208492877";
google_ad_width = 336;
google_ad_height = 280;
//-->
A programot és az adatbázist készítette:
Pharmasoft Bt. 2040 Budaörs Nyitra köz 2/2
Mobil: 06 30 9441 349 E-mail: info*pharmasoft.hu
Figyelem, az oldal elsősorban páciensek, betegek tájékoztatására készült! Az itt olvasható információk önmagukban nem alkalmasak diagnózis felállítására. A tünetek észlelésekor forduljon kezelőorvosához! A gyógyszerkészítmények alkalmazásának kockázatáról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Az oldal szerkesztői a lehető legnagyobb gondossággal jártak el az oldalakon találhatók információk tekintetében. Ennek ellenére előfordulhatnak hibák, amelyeket lehetőség szerint javítunk. Ezzel együtt a szerzők és szerkesztők nem tekinthetők felelősnek és nem vállalnak garanciát arra, ha bármely az oldalakon található információból hiba vagy tévedés adódik.