Hólyagképződéssel járó bőrbetegség
Orvosi név:
Pemphigoid
BNO kód:
5420
A betegség lényege:
A bőr legfelső rétege alatt hólyagok alakulnak ki a szervezet védekező rendszerének rendellenes működése hatására. A sejtek ellen termelődnek ellenanyagok és ezek váltanak ki gyulladásos reakciót.
A betegség oka:
Az esetek egy részében a betegség oka ismeretlen. Ritkán daganatos elváltozások segítik elő a folyamat beindulását. Máskor feltételezhető, hogy az ellenanyagok tévesen ismerik fel a bőr sejtjeit kórokozóként. Előfordulhat, hogy egyes gyógyszerek váltják ki a kóros elváltozást. Baktériumok jelenléte is közrejátszhat a betegség megjelenésében, mert előfordul, hogy antibiotikum adására a folyamat gyógyul.
A betegség tünetei:
A bőr rétegei között vagy a nyálkahártyákban hólyagok képződnek. Az elváltozások testszerte, de főleg a hajlatokban, a combon, a hason, ép bőrön alakulnak ki. Gyulladt, vörös alapon 1-4 cm átmérőjű feszes, vastag falú hólyagok lépnek fel. A hólyagokban sárgás, savós folyadék gyűlik meg, mely néha vért is tartalmaz. Az elváltozások gyakran viszketnek. A megnyílt hólyagok helyén varral fedett sebek keletkeznek, melyek a szélek felől aránylag gyorsan hámosodnak hegesedés nélkül.
Elvégezhető vizsgálatok:
Az orvos a kórtörténet felvétele és a betegvizsgálat mellett vérvizsgálatot csináltat és az elváltozásból szövettani vizsgálatra mintavételt rendel. Minden esetben el kell végezni a daganatok keresését.
A betegség várható kezelése:
A betegséget mellékvesekéreg hormonok adásával lehet gyógyítani. Gyorsabb javulás érhető el egyidejűleg adott Erythromycin nevű antibiotikum adásával.
Javaslatok:
Helyi kezelésként a bőrfelszínen található baktériumok számát kell csökkenteni fertőtlenítő fürdőkkel és ecsetelésekkel. Alkalmazhatók még a hámosodást elősegítő kenőcsök is.
A betegség várható lefolyása:
A betegség a helyes kezelésre jól reagál. A gyógyulás rendszerint nem jár a bőr hegesedésével.
Labor és diagnosztikai vizsgálatok:

google_ad_client = "pub-4132137900965955";
/* 336x280, létrehozva 2011.04.22. */
google_ad_slot = "6208492877";
google_ad_width = 336;
google_ad_height = 280;
//-->
A programot és az adatbázist készítette:
Pharmasoft Bt. 2040 Budaörs Nyitra köz 2/2
Mobil: 06 30 9441 349 E-mail: info*pharmasoft.hu
Figyelem, az oldal elsősorban páciensek, betegek tájékoztatására készült! Az itt olvasható információk önmagukban nem alkalmasak diagnózis felállítására. A tünetek észlelésekor forduljon kezelőorvosához! A gyógyszerkészítmények alkalmazásának kockázatáról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Az oldal szerkesztői a lehető legnagyobb gondossággal jártak el az oldalakon találhatók információk tekintetében. Ennek ellenére előfordulhatnak hibák, amelyeket lehetőség szerint javítunk. Ezzel együtt a szerzők és szerkesztők nem tekinthetők felelősnek és nem vállalnak garanciát arra, ha bármely az oldalakon található információból hiba vagy tévedés adódik.